Aranykor
A
Szatja-juga a hinduizmus időképe szerint az idő körforgásában
az első korszak, az aranykor, az igazság kora. A juga
szanszkrit jelentése korszak. A Szatja-juga a legtisztább,
ideális korszak, amelyre a belső jóság a jellemző. Az egység és
a harmónia uralkodik, egy az Isten, azaz minden
ember ugyanazt az istent imádja, mindenki azonos szertartási rendet
használ. Az emberek hosszú életűek, bölcsek, elégedettek, nem
szenvednek hiányt, nem vágynak többre, hiszen mindenük megvan,
amit kívánhatnak. A különböző társadalmi osztályok,
ellenségeskedés és irigység nélkül élnek egymás mellett. A
négy korszaknak a varnák szerinti elnevezése is használatos
(brahmanák, ksatriják, vaisják, súdrák). A Szatja-juga a
brahmanák kora.
Az erény teljes mértékben jelen volt, az igazságosság, a könyörület, az aszkézis, és a tisztaság, az érzékiség senkit nem zavart. Nincs éhínség, a föld gyümölcsei kívánságra teremnek, nincs szenvedés, irigység sem. Az emberek minden kötelezettségüknek eleget tettek. Mindenki egyformán imádkozott. Egyes értelmezések szerint ekkor csak brahmanák élnek, az önmegvalósítást meditációval érték el.
Úgy biztos nem kezdődik az aranykor, hogy ellenlábas van az angyalok közt! Előbb meg kell szabadulni tőle!